passenger rights

Több mint 30.000

utas használta már a Claim itet

About us

A 261/2004-es EU-s jogszabály biztosítja, hogy az Európából vagy Európába utazók jogosultak pénzügyi kártérítésre, amennyiben a járat elmaradt, túlfoglalt lett vagy legalább 3 órát késett.
Sajnos a légitársaságok többféleképpen megpróbálnak kibújni a fizetési kötelezettség alól, ezért alapítottuk meg a Claim Itet.

Történelmünk

Mindez egy hosszú késéssel kezdődött, amit Ralph Pais, a cég vezérigazgatója és alapítója élt át 2012-ben. A légitársasággal való vita után rájött, hogy egy világszerte érvényes problémáról van szó.

Vállalkozóként Ralph minden problémát lehetőségként kezelt. Ez a Claim It alapítási története.

A csapatunk: tapasztalt és lelkes szakértők

A nemzetközi csapatunk jogi szakértőkből és tárgyalókból áll, akik nagyon jól ismerik az utasok jogait. Tudnak minden trükköt, amit a légitársaságok használnak a kötelezettség kibújásához, és tudják azt is, hogyan akadályozhatják meg ezeket.

Ha elégedetlen utasok segítéséről van szó, a Claim It lekörözhetetlen. A szervezetünk hatalmas mennyiségű kártérítést szerez az utasoknak 2013 óta. Azért vagyunk ilyen sikeresek, mert komolyan vesszük az ügyfeleink panaszait. A csapatunk elszánt és a csillagokat is képes lehozni.

team_ralph

Ralph
Pais

ALAPÍTÓ ÉS
VEZÉRIGAZGATÓ

Ralph vezeti és fejleszti a céget az európai országokban. Emellett rendszeresen tart beszédeket az utasok jogairól. Gyakran hívják meg TV vagy rádió műsorokba is, ahol a Claim it tevékenységéről beszél és elmeséli az utasok jogaival kapcsolatos tudnivalókat.

team_ralph

Yizhaq
Kricheli

JOGI STRATÉGIA OSZTÁLY VEZETŐJE

Yizhaq egy brüsszeli ügyvéd. A tanulmányai alatt ő volt az Európai Joghallgatók Szövetségének elnöke. 2016 májusában csatlakozott a Claim it üzleti osztályához. Szakértelme azóta is folyamatosan bővül az utasok jogaival kapcsolatos tudnivalókkal.

team_ralph

Lionel
Hepner

IGAZGATÓSÁGI TAG

Lionel az igazgatóság tagja lett, hogy tovább fejlődjön a cég. A karrierje elején vállalati pénzügyekkel foglalkozott (ING, Goldman Sachs), ahol különböző pénzügyi projektekben segítette a vállalatokat. Jelenleg ingatlanfejlesztőként dolgozik, a brüsszeli l’ICHEC egyetemen végzett.

team_ralph

Alexia
Nobels

VEVŐKAPCSOLATI ÉS KÖZÖSSÉGI MÉDIA OSZTÁLY VEZETŐJE

Alexia graduated at l’ICHEC in Brussels.
She is in charge of customer relations. If you encounter any hiccup in dealing with Claim It, Alexia is your go-to person.
She speaks four languages: French, Dutch, English and Hebrew.
Alexia joined the team of Claim it in August 2018.

team_ralph

Mark
Shulman

KÉRVÉNY OSZTÁLY VEZETŐJE

Mark is responsible for analyzing claims and negotiating with the airlines.
He speaks French, Dutch and English. He is a graduate in law and management.
Mark joined the Claim it team in August 2018.

team_ralph

Johanna
Jankowski

LEGAL DEPARTMENT

Holder of a Master's Degree in Translation (ISTI - Brussels), Johanna Jankowski is in charge of the follow-up of the files with the airlines as well as the communication with our lawyers throughout Europe.

A küldetésünk: harc az utasok jogaiért

Rákényszerítjük a légitársaságakat, hogy tiszteljék az utasok jogait és a kártérítéssel kapcsolatos EU jogszabályokat. A Claim It előnye az, hogy mindent egyszerűvé és átláthatóvá teszünk:

  • Ha nem nyerjük meg a kártérítést, nem tartozik nekünk semmivel
  • Jogi szakértők dolgoznak az ügyein
  • Jól ismerjük a jogszabályokat és a trükköket
  • Nincsenek adminisztratív terhek; nekünk adja a fájlokat, mi pedig mindenről gondoskodunk
  • A végén megkapja a kártérítést, mi pedig a 25% + ÁFA jutalékot; ezen kívül nincs más költség

Dióhéjban, mi érvényesítjük a kártérítésre való jogát a légitársaságokkal. Minden jogi eszközt kihasználunk, sok tapasztalattal és nagy szakértelemmel rendelkezünk, valamint szenvedélyesen védelmezzük az utasok jogait.

Lépjen kapcsolatba velünk és Önnek is fogunk dolgozni. Több ezer utassal küzdünk együtt nap mint nap. A kérvény űrlap itt kitölthető.

Claim it a sajtóban

Claim it in the press
Claim it in the press
Claim it in the press
Claim it in the press
Claim it in the press
Claim it in the press
Claim it in the press

LEGÚJABB VIDEÓK ÉS HÍREK

Claim it in the press

Vol retardé ou annulé à cause d’oiseaux: bientôt indemnisé?

2018-02-03 11:02:46

TUI moet 54 passagiers 32.000 euro betalen voor 4 uur vertraging

2018-02-03 11:00:50

Un vol TUI atterrit avec quatre heures de retard à Bruxelles: les 54 passagers obtiennent une compensation

2018-02-03 10:55:22

Claim now for the compensation you’re entitled to