picto_delayed

KÉSŐ JÁRAT

Legalább 3 órát késett a repülőjárat? Akkor valószínű, hogy jogosult kártérítésre. A kártérítés összege a repülőjárat távolságától függ. Olvasson tovább.

Késő járat utáni kártérítés
Milyen esetekben jogosult kártérítésre?

Kártérítésre a következő esetekben jogosult:

  • a legalább három órás késés kártérítés szempontjából egyenlő az elmaradt repülőjárattal
  • azonban az utasok nem jogosultak kártérítésre, amennyiben a légitársaság bizonyítani tudja azt, hogy váratlan, nem hétköznapi körülmények végett történt be a késés, amelyet nem lehetett megakadályozni.

Késő járat utáni kártérítés – Miért válassza a Claim It-et?

A Claim It a követendő példa, ha az utasok jogaiért való küzdelemről van szó. Több ezer üggyel foglalkozunk évente, kártérítésben pedig több millió eurót szerzünk ügyfeleinknek. A sajtó felismerte a Clam It erejét, tekintélyét. A vezérigazgatónk, Ralph Pais gyakorlatilag a média szakértője, ha 'késő járat utáni kártérítésről' van szó.

A jogi szakértőink az Ön esetéhez hasonló feladatokkal dolgoznak nap, mint nap. A legkiválóbb szövetségesek vagyunk, hiszen nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezünk, és harcra készen állunk, hogy megvédjük a jogait.

Elmaradt repülőjárat utáni kártérítés igénylése    

Késő repülőjárat utáni kártérítés – Mennyi kártérítést kaphat?

A késő vagy elmaradt repülőút utáni kártérítések a törvények értelmében a következők:

  • €250
  • €400
  • €600
  • 1500 km-ig
  • 1500 és 3500 km között
  • több mint 3500 km

Ez a jogszabály nem érvényes a nem európai légitársaságokra, azokra a repülőjáratokra, amelyek nem európai országból indulnak, még akkor is, ha a cél egy európai repülőtér.

Igénylés   

Hogyan kaphatja meg a kártérítést?

Az igénylési mintánk segítségével azonnal igényelheti a kártérítést. További információért látogassa meg a hogyan működik lapot.

main_ampoule

MIKET AJÁNLUNK ÖNNEK?

  • Válasszon 2 minta közül: Classic vagy Fast Cash
  • Tapasztalt jogi szakértőink dolgoznak az ügyeinken
  • A tárgyalások 98%-át megnyerjük
  • Nincsenek rejtett költségek
  • Ha nem nyerjük meg a tárgyalást, nincsenek költségek
  • Online támogatás
picto_quote_green

Az utasok általi kérvényekkel szemben a légitársaságok azonnal a megoldást kínálják, ha mi is közbelépünk.

RALPH PAIS, A CLAIM IT VEZÉRIGAZGATÓJA

Több mint 9.000 belga lépett velünk kapcsolatba,
hogy harcoljunk a jogaikért

Igényelje a jogait Utasok értékelései

Mennyibe kerül a Claim It beavatkozása és kártérítés igénylése?

A Claim It az ügyeknél nem kér fizetést*, amennyiben nem nyeri meg az ügyet. Ez először is azt jelenti, hogy nem kell fizetnie semmit, hacsak nem kapja meg a kártérítést, ami nagyságrendekkel nagyobb, mint a díjunk. Tehát csak siker esetén fizet nekünk.

Annyit kell tennie, hogy elküldi a kérvényt nekünk és megadja (a weboldali minta segítségével) a szükséges okmányokat. Amint ez megvan, mindent mi intézünk.

A jogi szakértőink a következőket kínálják:

  • vizsgálat, hogy jogosult-e kártérítésre
  • a legnagyobb összegű kártérítés kiszámítása
  • fájl ellenőrzése
  • kérvény kitöltése a légitársaságnak
  • vita/alaptalan jogi tagadás esetén tárgyalásra hívjuk a légitársaságot, hogy fizessék ki a kártérítését

Csakis kizárólag siker esetén, miután megkapta a kártérítést, terheljük meg a 25% jutalék + ÁFA díjjal. Tehát ezt a kártérítés összegéből vonjuk le, ez az összeg SOHA sem nagyobb a fent feltüntetett százaléknál. Még akkor is ennyi a költség, ha tárgyalásra kell hívni a légitársaságot.

* 'Csakis akkor kérünk díjat, ha megnyertük az ügyet. Tehát csak akkor kell fizetnie, ha már a légitársaság fizetett. Képesek vagyunk jogi lépéseket tenni, hogy elérjük ezt. Ez mindössze a kártérítés 25%-ába + ÁFÁ-ba fog kerülni önnek. Ha a légitársaság valamilyen oknál fogva nem fizet, akkor Önnek se kell fizetnie nekünk semmit.

Meddig tart az elmaradt repülőjárat utáni kártérítés elküldése?

A légitársaságokkal ellentétben mi nagy hangsúlyt fektetünk a legtisztább kommunikációra. Amint minden szükséges adatot megkaptunk, azonnal megkezdjük a munkát.

Sajnos ez nem elég ahhoz, hogy pontos időpontokat tudjunk adni, mert a légitársaságok gyakran megpróbálnak kibújni a felelősségek alól. Ezért a kártérítés ideje változó lehet, két hét és egy év között bármeddig tarthat.

Minél előbb kezdi el velünk a munkát, annál hamarabb kapja meg a kártérítést.

Ne felejtse el a ’Fast Cash’ mintát! Amennyiben ezt választja ki és elfogadták a kérvényét, egy heten belül átutaljuk a kártérítést a bankszámlájára.

Késő járat utáni kártérítés – Mi történik akkor, ha késő járat végett lekésem a kapcsolódási repülőjáratot?

Használt már kapcsolódási repülőjáratot? Kapcsolódási járatnak nevezzük azt, amikor két különböző repülőjárat szükséges ahhoz, hogy elérjük a célállomást. Az ilyen esetekben megduplázódik a késések esélye az időjárás és forgalomirányítás végett, hiszen kétszer kell le- és felszállni.

Képzelje el a következő helyzetet! Az első repülőjárata 50 percet késik. Ebben az esetben nem jogosult kártérítésre (mivel a kártérítéshez legalább 3 óra késés kell).
Azonban az 50 perces késés végett lekési a kapcsolódási repülőjáratot, ezért a következő járatot kell használnia.
Ha ebben az esetben is 3 órával később ér meg a célállomásra, EU jogszabályok szerint jogosult kártérítésre. Még akkor is, ha az 'új' második repülőjárat tökéletesen, késés nélkül felszáll és megérkezik.
Tehát az a lényeg, hogy összességében legalább 3 óra késés volt a felszállás és érkezés között. Még akkor is, ha csak az első járat késett 50 percet, a második járat pedig pontos volt. Ne tétovázzon, írjon nekünk, hogy megkapja a kártérítését.

Az érthetőség kedvéért még egy példát írunk:

Amszterdamból Rómába utazunk, így 2 kapcsolódási járatunk lesz:

Első járat: Amszterdam (AMS) – Brüsszel (BRU), 14:07-kor hagyja el Amszterdamot és 16:49-re ér be Brüsszelbe
Második járat: Brüsszel (BRU) – Róma (FCO), 18_35-kor hagyja el Brüsszelt és 20:40-kor ér be Rómába

Sajnos az első járat 90 percet késik, azért csak 18:19-kor ér be Brüsszelbe (a 16:49 helyett). Így lekési a második járatra való felszállást, ami pontosan 18:35-kor száll fel.

Szerencsére később is van egy járat. A harmadik járat pontos, így éjfél után beér Rómába, összességében pedig több mint 3 órát késett az eredeti foglaláshoz képest.

Az első járat kevesebb, mint 3 órát késett, a második járat pedig pontos volt, azonban összességében a 3 óra késés végett jogosult a kártérítésre.

Milyen úgynevezett különleges esetek vannak, ahol a légitársaságnak nem kell kártérítést fizetnie?

Még különleges körülmények között is köteles a légitársaság ételt, italt, telefonhívásokat vagy üzeneteket biztosítani, szükség esetén pedig egy hotelt a legközelebbi járat érkezéséig. A következő körülmények esetén nem kötelező fizetnie a légitársaságnak.

Azt nevezzük 'különleges, szokatlan' esetnek, amikor valami szokatlan dolog okozta a késést/elmaradást, pl.:

  • Terrorizmus vagy egyéb szabotázs
  • Biztonsági kockázat
  • Extrém időjárási viszonyok, pl. vulkáni hamu felhő
  • Politikai vagy polgári lázadás
  • Rejtett gyártási hibák
  • Ipari tevékenységek (légitársasággal nem kapcsolatba lévő munkások sztrájkja, pl. poggyász kezelők vagy forgalom irányítók)

A technikai hiba előre nem látható körülményeként való kezelését elutasította az Európai Bíróság, mivel ez a légitársaság felelőssége.
Itt elolvashatja a további kamu okokat, amelyekkel a légitársaságok megpróbálják megtagadni az utasok jogait.

Elmaradt a járata, és nem tudja, hogy jogosult-e kártérítésre? Igényeljen kártérítést, töltse ki 'elmaradt repülőjárat utáni kártérítés űrlapunkat' és minél előbb megmondjuk, mikorra várható a kártérítés.

Claim now for the compensation you’re entitled to